Május 28-án immár hatodik alkalommal vették birtokukba a K&H mozdulj! kerékpárosnap résztvevői a gárdonyi Sport Beachet, hogy közel 2200-an körbetekerjék a tavat. [gallery ids="7722,7723,7724,7725,7726,7727,7728,7729,7730,7731,7732,7733,7734,7735,7736,7737,7738,7739,7740,7741,7742"] Igazi nyár eleji idő fogadta már reggeltől a bringázni vágyókat, akik között sok gyerekes család is megjelent, hogy egy igazán sportos programmal ünnepeljék...

A 20. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1950 futó vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között. Napos, enyhén szeles, az ideálisnál kicsit melegebb idő fogadta a Mátrafüredre érkezőket (az ország 409 településéről érkeztek), mezőny 19 fokban...

A Nagy Sportágválasztó huszadik alkalommal bizonyította, hogy egy jó ötlettel, kitartó lelkesedéssel és összefogással hasznos rendezvényt lehet létrehozni és működtetni. A Merkapt sportközpontban 2017 május 26-27-én több mint 21.000 látogató próbálhatta ki a 108 sportág valamelyikét, amely a gyakorlatban járult hozzá, hogy minél többek életének...

Május 28-án, Gyereknapon az Andrássy úton a koncerteken, valamint családi programokon túl több mint hatvan társadalmi szervezet és kitelepülő jelent meg a Családfesztiválon, mely a Családok Budapesti Világtalálkozója programsorozat részeként valósulhatott meg. A Naponta 3x3 program csapata 3 ezer adag almachipset és 2 ezer adag...

Ragyogó időjárás, közel 1600 nevező, a mindig csodás Tisza-tó, ezerötszáznál is több bringás, néhány elszánt görkorcsolyás és a futást nélkülözni nem tudó csapatok összegzik az idei Tour de Tisza-tó eseményét, ahol a FruitVeB csapata 100%-os natúr almalevet és almachipset kóstoltatott a résztvevőkkel. [gallery ids="7647,7643,7638,7641,7642,7644,7645,7646,7648"] Klasszikus májusi időben...

Hétvégén rendezte meg a TAKARA Karate Sportegyesület a Honvéd Karate Kupát a Budapesti Honvéd Kosárlabda termében. [gallery ids="7652,7653,7654,7655,7656,7657,7658,7659,7661,7662,7663,7664"] A verseny a haladóbb kategóriákban a Magyar Goju-Kai Szövetség 2017-es évi versenysorozatának második állomása volt ahol a hagyományos kata és kumite mellett a páros versenyszámokban is a küzdőtérre léptek...

A Naponta 3x3 program is részt vett a hétvégén megrendezett 32. Telekom Vivicittán. Szombaton 12.600, majd vasárnap 15.500 nevező indult a városvédő futáson. Csapatunk hatalmas sikerű kóstoltatást tartott az méltán népszerű zöldségchips-ből, almacips-ből, 100%-os gyümölcslevekből, főtt céklából és kukoricából. Valamint első alkalommal vittünk rendezvényre ínycsiklandó zöldségkrémeket...

Március 18-án került megrendezésre a 11.Fitnesznap a BSI szervezésében, melyen a Naponta 3x3 program is részt vett. Az eseményre az egyik kedvenc egészséges nassolni valónkat vittük, a többféle zöldségből készült chipset, melyre hatalmas volt a résztvevők érdeklődése. [gallery ids="7614,7613,7615,7616,7617,7618,7619,7620,7621,7622,7623,7624,7625,7626,7627,7628,7629,7630,7631,7632,7633"] “A Fitnesznap számomra leginkább arról szól, hogy az ébredő...

Novemberben a XXII. kerületi Ficánka tagóvodában jártunk, ahol éppolyan fontosnak tartják a pedagógusok az óvodás korú gyermekek egészséges táplálkozásra nevelését, mint mi a Naponta 3x3 programnál. [gallery ids="7521,7519,7518,7520,7522,7523,7524,7525,7526,7527,7528"] Az óvodai Egészségnap keretében minden kisgyermek kapott egy uzsonnás dobozt, amit a szülei segítségével nap mint nap megtölthet majd...

Február 25-én, szombaton került megrendezésre Magyarország egyik legkülönlegesebb helyszínén, a kőbányai pincerendszerben a BBU Föld Alatti futóverseny és alagúttúra, melyre a FruitVeB 2000 db almát és almachipset biztosított. Összesen 1837 fő túrázó és futó állt rajthoz és teljesítette a távot. A szervezők mindenkire gondoltak, így minden...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás