Események

10. Intersport Tour de Tisza-tó

Ragyogó időjárás, közel 1600 nevező, a mindig csodás Tisza-tó, ezerötszáznál is több bringás, néhány elszánt görkorcsolyás és a futást nélkülözni nem tudó csapatok összegzik az idei Tour de Tisza-tó eseményét, ahol a FruitVeB csapata 100%-os natúr almalevet és almachipset kóstoltatott a résztvevőkkel.

Klasszikus májusi időben indult útnak az idei Tour de Tisza-tó mezőnye, a 16 Celsius-fokos hőmérséklet ellenére a jellemzően ragyogó napsütés miatt szinte nyár elejei időben várta a rajtot az esemény 1600 nevezője a tiszafüredi Halas téren. A szombatra jósolt eső szerencsére pusztán jóslat maradt, a viharfelhők elkerülték a Tisza-tavat, s vele a versenyhelyszínt is.

A napot a 15 km-s túrázók kezdték, az első fél órában kicsik és nagyok, családok, baráti társaságok indult útnak Tiszafüredről, hogy kényelmes tempóban tekerjenek egy kiadósat a tavaszi Tisza-tó mentén. A túra rajtvonala mögött a rendkívül változatos mezőny még változatosabb igényeinek és persze az indulók testmagasságnak megfelelő bringák és más gurulni tudó járgányok sorakoztak.

A 65 km-s versenyt]áv mezőnye 10.50-től tíz percen át rajtolt a tiszafüredi Halas-térről. A mezőny lassú rajttal vágott neki a tókerülő útvonalnak, majd 8 km-n át visszafogott tempóban együtt haladtak a kerékpárosok. Országúti kerékpárral és mountainbike-kal egyaránt teljesíthető volt az útvonal. Az igazi verseny Poroszlótól kezdődhetett meg, a felvezető autó elengedte a mezőnyt, a legjobbnak a fennmaradó 57 km-n kellett kivívnia elsőségét. Poroszlón – a kerékpáros mezőny elhaladása után – bekapcsolódott a versenybe a görkorcsolyás mezőny is, majd őket követve a Bringatlon csapatok futói is megkezdhették a versenyt.
A kerékpárosok között Poroszló magasságában volt egy tömeges bukás, de komolyabb baj szerencsére nem történt.

Az élboly körülbelül a táv feléig 40-45 km-s tempóban haladt. A verseny leggyorsabb kerékpárosai egy 10-15 fős bolyban 12.30 körül érkeztek meg Tiszafüredre, az abszolút győztes Csepregi Péter lett 1:41:48-as idővel, tőle alig 10 másodperccel maradt el, vele azonos bolyban érkezett a női legjobb, Szántó Nelli 1:41:58-as idővel.

A férfiak mezőnyében az abszolút verseny második és harmadik helyén szinte holtverseny alakult ki, a második leggyorsabb bringás Horváth Zsolt (1:41:49:00) és a harmadik helyezett Magicz Dávid (1:41:49:01) között mindössze 1 századmásodperc döntött. Speczár Viktor pedig mindössze újabb egy századmásodperccel lemaradva lett a negyedik 1:41:49:02-es idővel.

Csepregi Péter ideje nem veszélyeztette az 1:33:13-as pályacsúcsot, melyet 2015-ben állított fel az Ágoston Imre-Pályi Csaba-Fegyveres Máté “mesterhármas”. A 10. Intersport Tour de Tisza-tón a kerékpárosok mellett közel 30-an görkorcsolyával vágtak neki a távnak. A férfi versenyzők legjobbja és egyben a görkoris mezőny abszolút győztese Sajó Márton 13.40 körül érkezett meg Tiszafüredre 2:10:05-ös idővel. A leggyorsabb női görkorcsolya-versenyző 2:34:51-es idővel ért célba.

A tiszafüredi jó idő egész délután kitartott. A beérkező kerékpárosok és görkorisok a verseny után a fűben ücsörögve pihenték ki a 65 km-s út fáradalmait. Még tele volt bringásokkal a versenyközpontnak is otthont adó tiszafüredi park, amikor megérkezett a Bringatlon csapatok legjobbika. A kerékpárosok mellett minden esetben egy futót is magában foglaló bringatlonos társulások között a Rohangáló Doktorok értek célba elsőként 3:27:13-as idővel.

A figyelmesek a kerékpáros mezőnyben sok céges csapatot felfedezhettek, a Mátrai Erőmű, a DAF, a Szerencsejáték Zrt., a K&V Logistic Solutions és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is számos versenyzővel képviseltette magát, akik bár együtt érkeztek Tiszafüredre, a versenytávot egyéniben teljesítették.

Mi a véleményed?