Az ókori rómaiak a kajszit „Malus Praecox”-nak, azaz koránérőnek nevezték. Valóban igen korai virágzása miatt fokozottan ki van téve a fagyveszélynek, ezért termésmennyisége az időjárás függvényében hullámzó.
Igazi hungarikummá a "nagy filoxéra járvány" (19. század vége) utáni, Duna-Tisza-közi elterjedésével vált. Az akkori fajták zamata, illata utolérhetetlenné tette, és mind frissen, mind pedig földolgozott állapotban igen szép hírnevet vívott ki magának a külhoni piacokon is. 

Friss fogyasztás mellett a hagyományos magyar fajtáikból (pl.: Magyar kajszi, Gönci magyar kajszi, Rózsa kajszi, Ceglédi piroska) kivál lekvár, dzsem, ivólé és pálinka készíthető. a legtöbb fajta narancssárga alapszínű, melyhez társul a napsütötte oldalon egy szép, bíboros fedőszín. 

A nyár igazi íze; aromás, magas cukortartalmú és tápértékű üdítő gyümölcs.