Az uborka (Cucumis savitus) őshazája a trópusi és szubtrópusi éghajlatú Kelet-Ázsia, ahol vad elődjei napjainkban is megtalálhatók. Már az ókorban is ismert zöldség volt, Egyiptomban már 2000 évvel időszámításunk előtt termesztették. Az 5. században Itáliában és Görögországban olyan uborkát termesztettek, amely még keserű volt, de a mai nemesített fajták igencsak kellemes, friss ízzel rendelkeznek. Európába a 16. században, szláv közvetítéssel érkezett, az elnevezéséből is így a szláv nyelvből átvett ogurec valamint a germán eredetű agurka szavakra vezethető vissza.
Az uborkát egyre gyakrabban termesztenek üvegházban, de jelentős számban található meg fólia alatt egyes fajtái szabadföldön, alapvetően a kígyó, minikígyó, a salátás uborka és konzervuborka fajtacsoportokra megkülönböztetve. Fehérje-, zsír- és szénhidráttartalma alacsony, viszont nagyon jó szomjoltó hatással rendelkezik. Sejtjeinek víztartalma elérheti a 97%-ot is. Az ásványi anyagok kedvezően oldott állapotban találhatók meg benne, amelytől erősen bázikus a termés. Az uborka igen gazdag ballasztanyagokban, tartalmaz káliumot, kalciumot, foszfort, magnéziumot, vasat, jódot, A-, B1-, B2-vitamint, niacint, folsavat. Előnye, hogy nátriumban szegény, és 100 g mindössze 15 Kcal energiát tartalmaz.