Hatalmas siker volt az idei Gyermekfesztivál

Sztárfellépők, érdekesebbnél érdekesebb ügyességi programok, rekord számú fesztivál résztvevő – túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy fantasztikusan sikerült a június 18-19-én,  immár 6. alkalommal megrendezett Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál.

Hagyományosnak mondható már a Károlyi István Gyermekközpont által életre hívott „Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál.” Amikor Kádas István igazgató úr hat évvel ezelőtt megálmodta a rendezvényt, talán maga sem gondolta, hogy ekkora sikere lesz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az évről évre egyre növekvő résztvevői létszám: idén közel 900 (!) fesztiválozót köszönthettünk a két napos rendezvényen.

A szervező kollégáknak – a napi munkájuk mellett – nem kis feladat minden évben felülmúlni az előző évi rendezvényt, és ez idén sem volt másként. Ebben az évben a megrendezésben és a lebonyolításban nagy segítségünkre volt a Jövő Uniója Alapítvány (Őrangyalok Ligája).

A fesztiválon résztvevő gyerekek mintegy negyven úgynevezett „játék ponton” próbálhatták ki az ügyességüket, talpraesettségüket, kézügyességüket és kreativitásukat.  Minden feladatnál fabatkákat kaptak, amin aztán a „Fesztivál faluban” plüssállatokat, társasjátékokat és könyveket vásárolhattak.

Játékos kavalkádunk állomásait felsorolni is nehéz, olyan hosszú lenne a lista. Állandó programjaink között voltak visszatérők, mint például a Baptista Szeretetszolgálat vagy a Magyar Honvédség különböző alakulatai: kutyás bemutatókkal, katonai toborzó sátorral, repülőgép szimulátorral, valamint közelharc bemutatóval ejtették ámulatba a gyerekeket. Kutyás bemutatót tartottak még a Dunakeszi Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti központ szakemberei is: idén 12 kutyával tartottak káprázatos bemutatót. Sőt, akinek kedve támadt, magára ölthette a különleges védő illetve kiképző ruhát és átélhette, milyen, amikor a kiképzett rendőrkutya parancsra elkapja a „bűnelkövetőt”. Idén először köszönthettük kitelepülő programjaink között a tűzoltókat (4. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság) és itt voltak a Barátok közt sztárjai is.  A bátrabbak beülhettek a szimulátorokba, vagy sárkányhajózhattak a nagy tavon, a kevésbé bátrak pedig új frizurát vágathattak maguknak a „Szépségszalonban”. A Gyermekfesztivál programjait gazdagította továbbá a Magyar Jégkorong Szövetség, a Mozduljunk Együtt Egy Jobb Életminőségért Alapítvány, az OTP Bank Nyrt., az Alapítvány az Alapítványokért (BoGo mesesziget), illetve Fót Város Önkormányzata különböző játékos feladatokkal. A Gyermekfesztiválra érkező gyermekeknek lehetőségük volt még az íjászkodásra és a kenuzásra is, illetve a focirajongók a VB eseményeiről sem maradtak le, hiszen Őket óriásképernyővel és kényelmes ülőhelyekkel várta a „VB-Terasz”.

A gyermekek képzett szakember és plasztik „kollégája” segítségével sajátították el az elsősegélynyújtás, az újraélesztés alapjait az „Életcsiholó” ponton, illetve a gyümölcsök és zöldségfélék fogyasztásának egészségre gyakorolt jótékony hatását tapasztalhatták meg a FruitVeB Naponta 3×3 program „Gyümölcsözön” nevű kitelepülésének meglátogatásával.

Azért az édesszájúak sem maradtak finomságok nélkül, hiszen a Szamos Marcipán termékei mellett egy vattacukor árus támogatásával minden gyermek részesülhetett a fesztiváli nyalánkságból.     

A Károlyi István Gyermekközpont kivételes szépségű, majd’ 40 hektáros területén a fáradtabb vendégeket egy valódi szamárfogat, a „Csacsi Taxi” szállította az érdekesebbnél érdekesebb programpontok között.

Az Őrangyalok Ligája, Sándor Zsolt, az Alapítvány az Alapítványokért valamint Szűts István jóvoltából mind a két napon igazi sztárparádé volt a cirkuszsátor porondján: többek között Cserpes Laura, Jenei Szilveszter, Papadimitriu Athina, Kállay Saunders András, Amagali, L.L Junior és Kis Grófo táncoltatta meg a fesztiválozókat.

Az ország különböző állami és nem állami fenntartású otthonaiból, valamint nevelőszülői hálózataiból érkező gyermekek sok-sok kortárs és felnőtt vendéget köszönthettek maguk között, ám a legnagyobb odafigyelést Gulyásné dr. Kovács Erzsébet kapta, akinek olyan gyermekek köszönték meg a 40 éves munkáját, akik már több alkalommal is eljöttek és részt vettek az országos szintű találkozón. A frissen nyugdíjba vonult nagy tiszteletnek örvendő szakembert meghatotta a gyermekek köszönete.   

Gyönyörű nyári időben, fantasztikus két napot tölthettünk ismét együtt. Reméljük, jövőre újra találkozunk!

Sz. Látó Judit

sajtókapcsolatokért is felelős

növendékügyi előadó

Károlyi István Gyermekközpont



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás