Sikeresen zárult az „Egy fürtben – paradicsom a napfényes Alföldről” fogyasztást ösztönző kampány

A FruitVeB négy nagy paradicsomtermelő szervezet – Délalföldi Kertészek Szövetkezete, Floratom-Ker Szövetkezet, Hódkertész Kft., Trivega Kft. – megbízásából 2019 nyarán indította paradicsom fogyasztást ösztönző kampányát, amely a Covid-19 járvány ellenére 2020-ban is „Egy fürtben” címmel folytatódott. A kampány elnevezését az inspirálta, hogy az együttműködésben résztvevő szervezetek a Dél-Alföldön úgy fogják össze a termelőket, mint ahogy a paradicsom bogyói is fürtbe rendeződnek. Az elnevezés kifejezi azt a szinergiát is, amely az együttműködésből fakadó innovációra és az annak eredményeként létrejövő magasabb minőségre is utal.

A kampány 1. üteme 2020. tavaszán valósult meg, a 2. ütem pedig augusztus-szeptemberben zajlott. Kampányunk célcsoportja széles, vagyis minden olyan hazai fogyasztót igyekeztünk elérni, aki felismerve a paradicsom kiváló élettani hatását, növeli fogyasztását ebből a rendkívül jó minőségű, értékes élelmiszerből.

A most záruló kampánynak kettős célja volt: elsődleges cél volt megismertetni a fogyasztókkal azokat az előnyöket, amely a hazai termesztésű paradicsom fogyasztásából adódnak. Másodlagos célként tűztük ki megismertetni a fogyasztókkal azt a kereskedelemben már elérhető széles fajtaválasztékot, amely ismeretében a felhasználók szélesíthetik a paradicsommal kapcsolatos gasztronómiai ismereteiket.

Néhány érdekesség a paradicsomról

A paradicsom őshazája Peru. A vadon élő növény termesztését elsőként Mexikóban kezdték meg, Európába spanyol hódítók közvetítésével a XVI. században került. Hazánkban a paradicsom, mint jelentős zöldségnövény csak a XX. században jelent meg. A paradicsom termésének nyers fogyasztása ekkor még nem volt népszerű, főként főzve fogyasztották.

A paradicsom magas víztartalmú élelmiszer, érett állapotban 93-96 százaléka víz, éppen ezért energiatartalma is igen alacsony: tíz dkg belőle mindössze átlagosan 22 kalóriát tartalmaz. A paradicsom az egyik legegészségesebb zöldségünk azért is, mert rendkívül magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma. A magas víztartalom mellett fontos összetevők a bogyókban található szerves növényi savak és a cukrok, amelyek a paradicsom ízét meghatározzák. A tapasztalatok alapján a bogyók íze akkor a legfinomabb, ha hétszer-tízszer több cukor van benne, mint szerves sav. Rendszeres fogyasztása mindenkinek ajánlható, aki egészséges életmódra törekszik.

Nem csupán a C-vitamin tartalom magas benne, de jelentős az A, B1, B2 és E7 vitamin tartalma, valamint számos egyéb mikroelem forrása is. C-vitaminból fajtától és az alkalmazott termesztéstechnológiától függően 8,5-56 mg-ot is találhatunk 100 grammonként, így akár egy nagyobb adag finom paradicsomsaláta képes fedezni egy felnőtt ember napi C-vitamin-szükségletét. A legnagyobb mennyiségben a paradicsomban található meg a likopin, amely hő hatására sem károsodó antioxidáns hatású anyag. A likopin leggazdagabb forrása a paradicsomlé és a paradicsomszósz (gazdagabb forrás, mint a nyers paradicsom), fokozza, serkenti az immunrendszer működését.

A paradicsomot régebben főleg a nyári-őszi időszakban fogyasztották nyersen, illetve télire otthon befőzve tartósították. A vásárlói és fogyasztói szokások változása következtében szerencsére ma már az év minden időszakában keresett termék, fogyasztása dinamikusan növekszik. A hagyományos fürtös paradicsom mellett egyre nagyobb kereslet mutatkozik a cherry-, koktél- és egyéb paradicsom különlegességek iránt is. A számtalan paradicsomfajta lehetőséget teremt arra is, hogy minden ételhez olyan fajtát válasszunk, amely a legjobb ízélményt adja.

Kampányunk tavaszi első ütemében televíziós reklámot mutattunk be, amelyet az M1 csatorna, a TV2 és az RTL Klub esti hírműsorai előtti reklámblokkban sugároztak.

A 2020. évi kampányunk 2. ütemében az általános fogyasztást ösztönző eszközök mellett (óriásplakátok) a paradicsomfajták gasztronómiai értékére is felhívtuk a figyelmet.

A Street Kitchen szakácsai és az egy.hu oldalon Borbás Marcsi szereplésével készített videókban különféle ételek készítésével mutattuk be, hogy érdemes az egyes fajtákat a felhasználás célja szerint kiválasztani. A receptműsorok kiváló eszközei annak, hogy ismertessük ezen fajták előnyeit, felhasználási lehetőségeit.

A filmekben bemutatott fajták az alábbiak voltak:

Imperoso fajtájú cherry paradicsom. 25-30 g átlagtömegű bogyókkal rendelkezik, ízletes és lédús koktélparadicsom különlegesség. Jó ízű bogyói repedésre, puhulásra nem érzékenyek. Termeli: Délalföldi Kertészek Szövetkezete

Robagino fajtájú cherry paradicsom. Magas cukortartalmú, enyhén fűszeres ízű, édes koktélparadicsom. A kerek, 20-22 gramm tömegű bogyókból álló halszálkás fürtöket mutatós, illatos vastag csészelevelek díszítik. Különleges fűszeres íz jellemzi, magas szárazanyag tartalma miatt nem reped. Termeli: Floratom-ker Szövetkezet

Gustafano harmonikus ízű, édes, cherry fürtös koktélparadicsom. 19-22 gramm bogyósúlyú, szilva alakú paradicsom, amely salátákhoz, pizza feltétekhez kiválóan használható. Termeli: Hódkertész Kft.

Papeletto 45-50 g bogyótömegű blocky paradicsom fajta. A bogyók különleges formájúak, a friss fogyasztás mellett grillezve vagy töltve extra kulináris élményeket nyújt. Termése húsos, vastag, kis létartalmú. Ez teszi alkalmassá arra, hogy a fürtök egyben süthetők, grillezhetők legyenek. Termeli: Trivega Kft.

A videókat a Naponta 3×3 program Facebook oldalon is közzé tettük, ezzel is ráirányítva a figyelmet a paradicsom fogyasztás fontosságára. Reméljük a közel két éve tartó paradicsom fogyasztási kampányunk több millió potenciális vásárló és fogyasztó figyelmét keltette fel, no és ne feledjük, az év minden szakában:

„Paradicsomból is a hazai az igazi!”



%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás