Körte

Körte (Pyrus communis) már az antik világban is elterjedt gyümölcs volt, hiszen a római és a görög szerzők egyaránt gyakran említik. A körte sok élelmirostot tartalmaz, ennek fele a gyümölcs héjában található. Ezek a rostok vízmegkötő tulajdonságuknál fogva serkentik a bélműködést, ezért megelőzhetik a bélrenyheséggel, székrekedéssel járó panaszokat. Jóvoltukból a lehetséges rákkeltő anyagok is felhígulnak, gyorsabban távoznak az emésztőcsatornából, így elejét vehetjük egy esetleges vastagbélrák kialakulásának. A körte pektintartalma megközelíti az almáét. A pektin gátolja a zsiradékok és a koleszterin felszívódását, ill. befolyásolja a koleszterin anyagcseréjét. A lédús, lágy és édes fajtákat keressük! Kitűnően tartósítható, aszalható, de frissen is tárolható hűtőházakban.

Tudj meg többet róla

A téli körtéket főleg Délnyugat-Dunántúlon és az északi fertályban termesztik, a nyári és őszi fajtákat inkább a Duna-Tisza közén. Fő fajtáink a Klapp Kedveltje,

A legelterjedtebb körtefajták A legelterjedtebb körtefajták Bosc kobakTermesztési aránya Magyarországon a legnagyobb. Szeptember közepén szedhető tartós tárolásra, ami

A téli körtéket főleg Délnyugat-Dunántúlon és az északi fertályban termesztik, a nyári és őszi fajtákat inkább a Duna-Tisza közén.

Fő fajtáink a Klapp Kedveltje, a Vilmoskörte (12%), és a Bosc Kobakja (21%). Alanyként vadkörte és birs klónok terjedtek el hazánkban.
A körtének különleges termőhelyi igényei vannak, például a sok és megfelelő eloszlású csapadék, vagy a viszonylag magas páratartalom. A légköri aszályt rosszul tűri, és fagyöntözést is kíván. Megfelelő termőhelyen kitűnő ízű és minőségű gyümölcs termelhető. Környezet- és fogyasztóbarát technológiájú termesztéséből további versenyelőny nyerhető.

A magyar körtének már bevezetett piacai vannak, de az utóbbi aszályos évek terméscsökkenése miatt a vevők megtartása gondot okozhat, ezért a faj termesztésének bővítése mindenképp ajánlatos lenne.

Termőterületek:

1. Dunántúl: Zala,- Vas-, Győr-Moson-Sopron megye
2. Duna-Tisza köze: Pest megye
3. Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Bodrogköz
4. A szatmári mikrokörzet (éves csapadék>800 mm/év)

 

Tápérték 100 g fogyasztható körtében

Fehérje0,5 gZsír0,3 gSzénhidrát13 g

Vitaminok

E, B1, B2, B6, C

Ásványi anyag

330 mgEnergia (Joule/ kalória)233/56


Árpával érő
Legkorábbi körténk, már június végén szedhető apró, citromsárga gyümölcse.


Avranchesi Jó Lujza
Szeptember elején szedhető, és egy hónapig fogyasztható. Gyümölcse középnagy, sárgászöld, napos oldalán barnáspiros fedőszínű, pettyezett héjú.

Clapp Kedveltje
Augusztus elején szedik. Gyümölcse sárgászöld, napos oldalán barnásvörös. Kiváló nyári körtefajta, népszerű a Piros Clapp néven ismeretes, színes változata is.


Vilmoskörte
Angliában született, már 1770-ben ismert volt. Fogyasztásra augusztus 2-3. dekádjától érett, hűtőházban október végéig is eltartható.
Nagyméretű „vajkörte” nagyon finom, édes, olvadó, leves, erőteljes aromával. Héja sima és lágy. Éretten színe csaknem sárgás, héján elszórt barna pöttyökkel. Elsőrendű fajta, kiválóan alkalmas tartósításra is.


TÉLI TÁROLÁSÚ FAJTÁK

Hardy vajkörte
Fogyasztásra szeptemberben, október elején érett, hűtőházban november végéig tartható el. Lédús, édes, olvadó, enyhén savanykás, intenzív aromával. Mérete közepes, héja érdes, száraz. A zöld alapszín éréskor többnyire sárgára világosodik.Jellemzője az alapszínt részint takaró finom, barna rozsdásodás, ami miatt a gyümölcs sajátos, zöldesszürke színű lesz. A fajta moagoncként jött létre a franciaországi Boulogne-sur Mer-ben, egy bizonyos Bonnet úr birtokán.


Conference
Fogyasztásra október közepétől érett, hűtőházban akár márciusig is eltartható. Finom, olvadó, bőlevű, édes, kellemes aromájú. Megnyúlt, középnagy méretű gyümölcs, héja száraz, érdes. Zöld, finoman rozsdás alapszíne az érés során zöldessárgára világosodik.


Bosc kobakja vagy Alexander császárkörte
Szeptember közepétől szüretelhető, hűtőházban 6 hónapig eláll.
Bőlevű, finoman szemcsés, édes, kellems aromájú. Alakja megnyúlt, palackforma. A szár alatti rész gyakran kissé görbült. Héja érdes és száraz. Alapszíne zöld, amit finom rozsdaháló von be. A fajtát Franciaországban, egy Aprémont környéki erdőben találták. Nevét Versailles faiskolájának akkori igazgatójáról (Bosc) kapta.


Hardenpont vajkörte
Októberben szedik. Gyümölcse nagy, jellegzetesen szögletes, zöldessárga, húsa fehér, bőlevű, ám gyakran kövecses.


Téli Esperes
Október végén szedik, áprilisig fogyasztható. Gyümölcse egyik oldalán hízottabb. A XIX. század legkiválóbb téli körtefajtája volt, manapság túlzott igényessége miatt háttérbe szorult.

Körtefajták szüretelési ideje és tárolhatósága        

 

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

Korai körte

Clapp kedveltje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi körték

Vilmoskörte

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hardy vajkörte

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Téli körték

Conférence

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bosc kobakja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Packhams Triumph

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hardenpont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Összeállította: Ferencz Anita FruitVeB

 

  • körte

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás