Debütált a Hungexpo a maratonváltón

Több mint 1000 csapat és 2170 egyéni induló állt rajthoz a 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. Az impozáns, fedett rajt/célegyenes a nap minden időszakában jól teljesített. Napközben árnyékot, a délutáni esőben fedezéket biztosított.Az eseményen két félmaratont foglalta keretbe a váltócsapatok versengését.

Az 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó 8:30-kor a korai félmaratoni futammal indult. Az esetleges nyári melegtől történő félelem miatt a reggeli rajt teltházzal futott. Az 1500 fős mezőny 3 perc alatt rajtolt el a Hungexpo G pavilonja melletti, fedett passszázsról. A félmaratoni futókat a bemelegítést is vezető Béres Alexandra és kislánya rajtoltatta el.

A helyszín adottságainak köszönhetően impozáns, fedett rajt/célhelyszínt építettünk, melyen a mezőny minden kör végén, illetve elején átszaladt. Az első és a második kör végén is Galamb Csaba vezette a mezőnyt, behozhatatlan előnnyel. Beda Szabolcs és Varga Dániel felváltva futottak mögötte a második és a harmadik helyen. A 21,1 kilométer végére az élen nagy változás nem történt. Galamb Csaba megnyerte a futamot, Varga Dániel másodikként, Beda Szabolcs pedig a dobogó harmadik fokára ért oda.

A női versenyben mindvégig Staicu Simona haladt a mezőny elején, és meg is nyerte a nők versenyét. A célban Juhász-Ladányi Tímea és Nagy Csilla követte a klasszis futónőt.

A korai mezőnyben sok ismerős arc is feltűnt, velünk futott például Bazsinka József és az ő tubája, Vadon Jani rádiós műsorvezető is.

A nap 12 órakor a 3*2 km-s minimaraton-váltó futamával folytatódott. A rajtvonal mögött sok volt a gyerek, a családi csapat. Idei újdonságként a 101 minimaraton-váltó csapattagjait is éremmel vártuk a sikeres célba érés után. A minimaraton volt az egyetlen szám, amelynek útvonala eltért a többi táv számára kijelölt 7032 méteres körtől. A háromfős váltók tagjai egységesen egy 2 kilométeres kört futottak a Hungexpo területén, és a rajt/célhelyszínen újra és újra áthaladva váltották egymást.

A legrövidebb váltószám győztesei a férfiak között a Trónfosztók lettek 22:43-as idővel, a nők leggyorsabbjai a KSI 2004 csapat lett 23:25-ös idővel.

A mezőnyben ott voltak az Ökumenikus Segélyszervezet által támogatott gyerekek is, és a szervezet jótékony futói, köztük Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Rátonyi Kriszta műsorvezető és Thuróczy Szabolcs színész is. A váltót követően az Ökumenikus Segélyszervezet flashmobján vehettek részt az esemény jótékonykodásra nyitott résztvevői. A „flashmobolók” 4 nagy zászlót megemelve a segélyszervezet által működtetett adományvonal számát, a 1353-as számnégyest formázták meg a verseny helyszínén – ezzel hívva fel a figyelmet a támogatás fontosságára és lehetőségére.

Kora délutánra már több szenzáción is túl voltunk, mégis hátra volt még a nap fele. 13 órakor újra megtelt a fedett, vagyis árnyékos rajtegyenes futóval: a maraton- és a félmaratonváltók első futói vártak arra, hogy elinduljanak a csapatversenyben. A félmaratoni távon 544 háromfős csapat nevezett, a maratonváltóra közel 400 csapat váltott helyet, közülük kb. 300 csapat klasszikus hatfős csapatban vágott neki a 42,2 km-s távnak, a többiek 3 vagy 4 fős csapatban futották le a 6*7032 méteres útvonalat.

A félmaraton- és maratonváltó csapatok közös rajtban vágtak neki a távnak. A körverseny nyüzsgő izgalmát elsőként a félmaratoni váltók győztese, a PwC Triathlete törte meg 1:20:18-as időn belüli célba érkezésével. Őket a Polar Boys (1:20:18), majd az IBM Légvonal 2 (1:24:23) követte a célban. A női félmaratonváltót a Csapatunk! nyerte az Így alakulat és a Szolnoki lányok fantázianevű csapat előtt.

A váltózónának is otthont adó impozáns passzázs szuperül működött. A csapatok éppen várakozó váltótagjai fedett helyen várhatták, hogy átvegyék az éppen futó csapattárstól a stafétát.

A félmaratoni távon 3 óra, a maratonváltón 5 óra állt rendelkezésre a táv teljesítéséhez. Előbbin 544, utóbbin 391 csapat indult.

A maratonváltók első célba érkezését megelőzte az egyéni félmaratoni verseny délutáni futama. 15 órakor több mint 600 egyéni futó csatlakozott a váltócsapatok éppen futó tagjaihoz, hogy egyénileg tegyenek meg 3 kört a körverseny 7032 méteres útvonalán. A nap második félmaratonját Yakiv Savchenko nyerte 1:20:07-es idővel. A női leggyorsabb Nagyné Korom Zsanett lett 1:32:13-as időredménnyel.

A maratonváltó célba érkező csapatai között a MINDSYSTEM.HU és az Ageless Runners remekeltek.

Ahogy mindig, idén is rendeztünk tematikus versenyeket/kupákat, ilyen volt az Egészségőr Kupa, amelyen az egészségügyi intézmények 75 váltóban induló dolgozói versengtek egymással, a Diplomata Kupán 7 diplomatacsapat mérettetett meg, a Jogi Fórum Kupán pedig a jogász szakma futócsapatai próbálták dűlőre vinni, hogy a tárgyalótermen kívül, a 38 váltó kózül futópályán ki a jobb. A K&H mozdulj! félmaratonváltón hagyományosan a média képviselői is hátrahagyják egy kicsit a kamerát, vagyis kipróbálják, milyen annak másik oldalán. Idén 16 médiaváltó mérkőzött meg egymással a 21,1 kilométeres távon. A média csapatai amellett, hogy gyorsak voltak, csapatnévkreálásban is az élen jártak. Az egyik legkreatívabb névvel az MTVA – Se kép, se hang nevet viselő váltója nevezett.

A 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó része a céges pontgyűjtő versenyének. A Fut a Cég sorozat keretein belül 260 cég 2700 egyéni és csapatos futója állt ma rajthoz.

A versenyzők egészséges frissítésére szolgáló almát a Naponta 3×3 program biztosította a rendezvényre.

Forrás: futanet.hu



%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás