Friss hírek

Bio-mezőgazdaság: differenciált fejlődés

A bioföldművelés és a biotermékek iránti kereslet világszerte bővül, de a termelési kedv erősödése földrészenként igen differenciált – mindenek előtt Európára és az Egyesült Államokra koncentrálódik. Az Organikus Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége (IFOAM) szerint a világ országaiban bioélelmiszerekből elért forgalom 2017-ben 90 milliárd euró volt.

Egyetlen mondatban így összegezhető Michel Reynaud, az Ecocert alelnökének – a világ egyik legnagyobb biotanúsítványok kiadásával foglalkozó intézmény – a közelmúltban rendezett nemzetközi konferencián elhangzott és az Euractiv által ismertetett előadása.

Az Organikus Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége (IFOAM) szerint a világ országaiban bioélelmiszerekből elért forgalom 2017-ben 90 milliárd euró volt, és kézzelfogható közelségbe került az évi 100 milliárd eurós forgalom elérése.

A bioélelmiszerek elterjedése földrészenként nagyon különbözik egymástól. 2017-ben az Egyesült Államokban euróra átszámítva 40, míg az Európai Unió országaiban 37 milliárd eurót fordítottak bioélelmiszerek vásárlására; ezzel szemben a Kínai Népköztársaságot még nem igazából érintette meg a bioélelmiszerek iránti kereslet.

Az európai közösségen belül Németország vezet 10 milliárd eurós éves forgalommal, megelőzve Franciaországot, ahol ez – ugyancsak 2017-ben – elérte a 7,8 milliárdot. A biomódon megművelt terület EU-országokbeli aránya – 2,9 százalék –, ugyanakkor többszörösen meghaladja a 0,9 százalékos amerikai mutatót. Michel Reynaud a különbség okát abban látja, hogy miközben Európában költségvetési támogatással segítik a hagyományos gazdaságok biotermelésre történő átállását, az amerikai farmerek kizárólag magánalapon szervezett programokra számíthatnak. Ennek lehet a következménye az is, hogy miközben az Európai Unió tagországaiban a biogazdálkodást végző gazdák száma eléri a 400 ezret, az Egyesült Államokban ez csak néhány ezerre tehető.

Forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/07/17/bio-mezogazdasag-differencialt-fejlodes

Mi a véleményed?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás