A japán szögletes dinnye – legalább nem gurul el

Japán néhány évvel ezelőtt szögletes görögdinnyékkel lepte meg a világot. Ezeknek kétségtelen előnye, hogy könnyebb a csomagolásuk és szállításuk, illetve a hűtőszekrénybe rakásuk. Időközben azonban kiderült, hogy ez nem a biológia és nem is a japán technika csodája, vagyis a gyümölcs nem magától lesz szögletes, hanem a dinnyét, amikor kézilabda nagyságúra nő, egy egy 18 x 18 cm-es négyszögletes üvegedénybe kényszerítik. Mivel az üvegkeret a fényt és a hőt átengedi, a dinnyék tovább növekednek, viszont kénytelenek felvenni az üvegedény alakját.

Ahhoz, hogy a csíkok a dinnye héján párhuzamosan fussanak, különleges illesztést kell alkalmazni. Mindezekért az ilyen dinnyéért többet fizetnek. Sérült héjú vagy deformált alakú dinnyék ilyen célra nem alkalmasak. Ugyanezzel a módszerrel piramis- vagy szív alakú dinnyéket is elő lehet állítani. Azt se gondoljuk, hogy Japánban minden utcasarkon lehet ilyen dinnyét vásárolni. Kizárólag egy termelő állítja elő azokat Zentsuji városában, aki évente összesen mintegy 200 darabot dob piacra belőlük az általa kijelölt boltokban. Az áruk darabonként 81 eurónak felel meg, azaz a normál dinnyékhez képest három- vagy ötszörös, bár az íze általában gyengébb az utóbbiakénál. A biológiát ugyanis nem lehet becsapni, mivel ha egyszer a természet a dinnyét gömbölyűnek alkotta, akkor előfordulhat, hogy az a négy sarok közelében félérett vagy éretlen marad a gyümölcs. Ez sem jelent azonban problémát, mivel a szögletes dinnyéket többnyire nem étkezésre, hanem csak dísznek vásárolják.

Forrás: https://www.agroinform.hu/kerteszet_szoleszet/a-japan-szogletes-dinnye-tortenete-40324-001

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás