Házi smoothiek

Hogyan készítsük otthon? A válasz: rém egyszerűen.

De azért ha már túl vagyunk az első, csupa gyümölcsből álló recepteken, akkor fűszerekkel még jobban fel lehet dobni ezeket az italokat. Az alábbiakban három különböző irányvonalat mutatok be.

Fontos tudni, hogy a turmixgép minősége közbeszólhat. Ha nem elég erős a motor, akkor a nagyon kemény gyümölcsöket és zöldségeket (alma, zeller, répa) nagyon apróra vágva, vagy egyáltalán ne tegyük bele. Amelyik turmixgép elbír a jégkockákkal, abba megfigyelésem szerint mindent beletehetünk.

1- Csupa gyümölcs, azoknak, aki nem szeretik bonyolítani:

Ezeknek az italoknak az a lényegük, hogy vegyes gyümölcsök keverékéből állnak, melyhez a kívánt sűrűség eléréséhez tetszés szerinti mennyiségű (de mindenképpen 100 százalékos) gyümölcslevet is adhatunk.

Az eper-banán az egyik kedvencem, 4 nagy pohárhoz kell bele 2 csésze eper (mirelit, ilyenkor télen) 2 banán, és ananászlé tetszés szerint. Én egyszer az ananászlevet epres gyümölcsteával helyettesítettem, de az nem volt annyira finom.

A másik kedvencemet, – ez tipikusan egy téli smoothie – én Pina Coladának hívom, aminek annyi a valóságalapja, hogy van benne ananász és kókusz. Tehát kell hozzá 2 csésze ananászkocka, 2 banán, ananászlé és kókuszreszelék, jó sok, mert nagyon szeretem. Egy vendégség alkalmával úgy is kipróbáltam, hogy az ananászlé mellett egy kis fehér rummal is felhígítottam. Ez viszont nagyon is finom lett így.

2 – Fűszeres-különleges

A csokoládés-vaníliás banán lényege, hogy a csokoládé valójában kakaópor, ami lehet igazi fekete kakaó, vagy cukrozott instant, ízlés szerint. Kell bele még vanília-kivonat, vagy vaníliáscukor. Szerintem a felnőtt verzió a fekete kakaós, amiben igazi vanília van, és ezt még egy kis kardamommal is ki lehet egészíteni. A múltkor ugyanezt Nescaféval próbáltam ki. Finom volt, de csak miután cukrot is tettem hozzá.

Az energiabomba akkor jó, ha az ember edzeni készül és nem akarja szilárd táplálékkal terhelni a gyomrát. (Meg persze egyébként is nagyon finom.) Banán, narancs, méz, gyömbér, datolya és kókuszreszelék kell bele. Aki nem szereti a kókuszt az fahéjat is tehet bele, vagy kardamomot. Figyelmeztetés: ha megiszunk belőle 3 decit, akkor elég keményen kell edzeni, hogy le is dolgozzuk.

3 – A zöldségsmoothie

Ez itt éppen egy spenót-uborka-banán kombó. Fincsi.

Én bevallom, nem szeretem őket. Nekem a smoothie azzal társul, hogy édes éppen ezért nem stimmel, ha cékla vagy zeller-íze van. De mindenkinek, aki azt gondolja, hogy a Bloody Mary finom, csak javasolni tudom, hogy iktassa be menüsorába a zöldséges smoothie-kat is. Nagyon egészségesek.

Biztosan nem próbálnám ki, de baromi jól hangzik a brokkolis-áfonyás smoothie. 1 csésze áfonya, fél csésze párolt brokkoli, 1 pohár áfonyalé, és ízlés szerint egy pohár natúr joghurt. Nyammm.

Aki szereti a gazpacho-t vagy a hideg sós leveseket, azoknak valószínűleg ízleni fog ez a paradicsomos smoothie is. Kell bele 2 csésze feldarabolt – sok idő esetén meghámozott – paradicsom, fél csésze paradicsomlé, fél csésze almalé, fél csésze apróra vágott répa, egy negyed csésze angolzeller, és Tabasco, vagy valamilyen csípős szósz ízlés szerint. (Én lehet hogy inkább beleturmixolnék egy darabka sötétzöld hegyes erős paprikát is, de ez nem mérvadó, mert én úgysem innám meg.)

Forrás: www.divany.hu



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás