Céklás brownie

Hozzávalók:

  • 1 tábla étcsokoládé
  • 20 dkg cékla
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg eritrit
  • 2 tk vaníliás cukor
  • 2 tk sütőpor
  • 4 db tojás
  • 10 dkg teljeskiőrlésű liszt
  • 10 dkg őrölt mandula

Elkészítés:

A csokoládét apró darabokra törjük. A felét, egy főzőedényre helyezett hőálló tálban, vízgőz felett, folyamatos keverés mellett felolvasztjuk. A céklát meghámozzuk, megtisztítjuk és egy nagyobb lyukú reszelő segítségével lereszeljük. A vajat az eritrittel, a vaníliáscukorral, valamint egy csipet sóval habverő segítségével öt perc alatt habosan krémesre verünk. A tojásokat egyenként hozzáadjuk és még egy percig keverjük így is. Az olvasztott csokoládét majd a sütőporral vegyített lisztet és a mandulát, illetve a csokidarabokat is a masszához adjuk és összekeverjük. Végül a céklát is hozzáadjuk.

Egy sütőtálat vagy egy kivajazott, sütőpapírral bélelt tepsit előkészítünk, melybe a masszát eldolgozva elhelyezzük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a brownie-t 40-45 perc alatt készre sütjük, majd kevés nyírfaporcukorra meghintve kockákra vágva tálaljuk.

Készítette: Bálint Anna, dietetikus

Tags:


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás