A verseny történetének legnagyobb mezőnyével rajtolt a 11. Intersport Tour de Tisza-tó

Az első 10 versenyző 3 másodpercen belül ért célba!

Klasszikus májusi időben indult útnak az idei Tour de Tisza-tó mezőnye, a 23 Celsius-fokos hőmérsékletben szinte nyár elejei időben várta a rajtot az esemény 1854 nevezője a tiszafüredi Halas téren.

A versenyzők csomagjaiba egy-egy darab ropogós, hazai alma is került a Naponta 3×3 program jóvoltából.

A napot a 15 km-s túrázók kezdték, ez a táv része az Olimpiai Ötpróbának. Kicsik és nagyok, családok, baráti társaságok indultak útnak Tiszafüredről, hogy kényelmes tempóban tekerjenek a Tisza-tó mentén.

A 65 km-s versenytáv mezőnye 10.30-tól 11percen át rajtolt a tiszafüredi Halas-térről. A rajtot Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos és Ujvári Sándor Tiszafüred polgármestere lőtték el.

A mezőny lassú rajttal vágott neki a tókerülő útvonalnak, majd 8 kilométeren át visszafogott tempóban együtt haladtak a kerékpárosok. Az igazi verseny Poroszlótól kezdődött meg, ahol a felvezető autó elengedte a mezőnyt. Poroszlón – a kerékpáros mezőny elhaladása után – bekapcsolódtak a versenybe a görkorcsolyások, majd őket követve a Bringatlon csapatok futói is megkezdhették a versenyt.

A verseny leggyorsabb kerékpárosai egy 10-15 fős bolyban érkeztek meg Tiszafüredre, az abszolút győztes Csepregi Péter lett 1:40:25-as idővel, aki megőrizte a tavalyi elsőségét. A második és harmadik helyért nagy csata dúlt, mindössze 5 századmásodperc lett a különbség. Magicz Dávid tavalyi második helyén duplázott, míg Urbán Jakab állhatott a dobogó harmadik fokára.

Érdekesség, hogy az első 10 versenyző 3 másodpercen belül ért célba !

A férfi mezőnnyel egy bolyban érkezett a női legjobb, Szántó Nelli 1:40:33-as idővel, ő szintén megjavította a tavalyi eredményét. Másodiknak érkezett Hudák Szilvia, őt követte harmadikként Szabó Adrienn.

Csepregi Péter ideje nem veszélyeztette az 1:33:13-as pályacsúcsot, melyet 2015-ben állított fel az Ágoston Imre-Pályi Csaba-Fegyveres Máté „mesterhármas”.

Révész Máriusz kormánybiztos a rajt ellövése után családjával szintén beállt a mezőnybe és közösen teljesítették a 65 km-es távot.

A tiszafüredi jó idő egész délután kitartott. A beérkező kerékpárosok és görkorisok a verseny után a fűben ücsörögve pihenték ki a 65 km-s út fáradalmait és tapsolva várták a Bringatlon csapatokat.

A figyelmesek a kerékpáros mezőnyben sok céges csapatot felfedezhettek, a Mátrai Erőmű, a Solutions Kft., a Hungarotruck Kft., a Robert Bosch Kft. és a Szerencsejáték Zrt. is számos versenyzővel képviseltette magát. A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, dr. Braun Márton is az indulók között volt.

Ez a mai esemény is igazolta, hogy a sportnak közösségteremtő ereje van, hiszen ma együtt ünnepelt a több ezer mozgást kedvelő amatőr és profi versenyző.



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás